Azt kérdezitek, ki vagyok? Régebben trapézartistának tartottam magam. Pályám sok jóval kecsegtetve indult a Kaleido színpadnál. Hogy kerültem oda? Az igazat megvallava egy kis protekcióval. A színpad főnöke, Kalos jó barátom, még iskolából ismerem. Mikor felkerestem, biztos meglepődött, hogy annyi év után – 6 vagy talán 7 is lehetett – újra találkozunk. A nevem nem fontos, hiszen – így utólag figyelve az eseményeket – már rég megfeledkezett rólam mindenki. De kezdjük inkább az elején! Sajnos a dátumot sosem tartottam nagyra, így a napokat a felvételemtől kezdtem el megszámozni.

1. nap

Kalos körbevezetett a színpadon. Igazán kivételes helyzet. Elvileg senki más kedvéért nem venné a fáradtságot ilyesmihez. Legalábbis olyanért nem, aki a társulathoz csapódik. Az edzőteremhez érve állt el a lélegzetem. Szinte az összes artista ott gyakorolta a legkülönbözőbb és legcsodálatosabb mutatványokat. Ott és akkor tűnt a legjobbnak a jelentkezés. Az érzés, hogy egy nap én is közéjük emelkedek majd... egyszerűen leírhatatlan. Főleg a trapéz varázsolt el. Alig várom, hogy egy nap kipróbálhassam! A szobámban viszont egy kis bábuszerű emberkét találtam. Furcsa. Kalos egyáltalán nem említette, hogy esetleg itt maradt egy ilyen játék. Viszont amikor hirtelen megszólalt, ijedtemben majdnem elordítottam magam olyan csúnyán, hogy egész további életemben bánhatnám. Állítólag valami szellem. Azt mondja, segíteni akar nekem, de úgy tűnik, inkább csak piszkálni tud. Most is úgy mered rám, mintha a naplóírás a világ legnagyobb bűne lenne. Eléggé idegesítő. Mindenesetre bezárom valahova, mielőtt elmennék lezuhanyozni. Még csak az kéne, hogy leskelődjön...

2. nap

Az átkozott! Lehet, hogy nem zártam be rendesen azt a fiókot, ahova bedobtam? Még szerencse, hogy a fürdőszobához külön kulcs jár, az pedig bent maradt a kulcslyukban... De akkor is! A ruháim között turkálni... ez már sok! Még csak második napja vagyok itt, de ez a szellem – Fantom, ha jól emlékszem a nevére – teljesen az agyamra megy! Ma viszont elkezdődtek az órák, én pedig szembesülhettem vele, mennyire le vagyok maradva a többiektől. Hozzám képest bármelyikük profinak számít, de ez nem fogja kedvemet szegni. Még akkor sem, ha most hidegen néznek rám és elidegenednek tőlem. Kemény edzéssel sokmindent el lehet érni, biztos vagyok benne, hogy elismernek majd, ha olyan jó leszek, mint ők. Sőt, még jobb leszek. Csakhogy az is biztos, hogy a tanárok is rám szállnak a mai teljesítményem után. Egy egyszerű piruettet alig bírtam megcsinálni... De sebaj, a különórák egyáltalán nem riasztanak el. Lehet, hogy ha nem szúrták volna ki a bénázásom, magam mentem volna időpontot kérni. Már tegnap elhatároztam: szerepelni fogok a trapézon, ha belepusztolok is.

15. nap

Az edzés és a különórák kezdik meghozni a várt eredményt. Reméltem is, hogy ez lesz. Egyre jobban felzárkózom a társulathoz, bár a helyzet nem sokat változott. Még mindig lenézőek velem szemben. Egyedül Sarah, a szállásmester kedves hozzám. Elég érdekes hobbijai vannak, de amíg nem az én fejem üti le egy nunjakuval, nem igazán zavar. Az érzés, hogy nem vagyok egyedül ebben az igencsak ellenséges légkörben feledteti velem ezt a kis apróságot. Ezzel a tudattal még Fantomot is könnyebb elviselni. Bár még így is elég nehéz, hogy ilyen szemrehányóan nézi, ahogy naplót vezetek. Mi baja lehet vele?

29. nap

Lassan már egy hónapja vagyok itt. Négy hét alatt szerintem rengeteget sikerült fejlődnöm, hála a különóráknak. Bár még mindig sok munka vár még rám. Mindenesetre annyit elértem, hogy felengedtek az ugróasztalokra. De miért pont az ugróasztalokra? Én a trapézon akarok szerepelni! Olyannyira megmakacsoltam magam, hogy fel se mentem az asztalra. Holnap muszáj lesz, a tanár beleteszi a különórába... Kalost viszont azóta nem láttam, mióta körbevezetett. Ennyi dolga lenne? Sarah szerint igen. Kalos gyakran eltűnik néhány napra különböző tárgyalások végett. Végül is... Az üzlet, az üzlet, ezt rá kell hagyni. Fantom pedig már sajnos nem csak nézi, ahogy a naplómat vezetem. Múltkor hangot adott a kétségeinek, mivel szerinte ennek semmi értelme. „Ha legalább minden nap foglalkoznál vele...” – mondta. Vissza is vágtam, hiszen akkor nagyon gyorsan belefáradnék, hogy mindig ugyanazt írom le: „Fantom a legnagyobb bunkó, akivel valaha találkoztam.” Az viszont már haladás, hogy nem csak sérteget. Ma még jósolt is nekem. Azt mondta, ha nem alkalmazkodom eléggé a körülményekhez, nagy bajba kerülhetek. Számára nagy kár, hogy nem hiszek az ilyesmiben.

2. hónap, 1. nap

Máris megtapasztaltam, miért csak az ugróasztalokra engedtek fel. Egy hátraszaltót sem vagyok képes megcsinálni. Arra meg senki sem kíváncsi, ahogy egy trapézon lengek. Még szerencse, hogy a különóráimra nem jön be senki. Ha a többiek látnának, kinevetnének... A tanár viszont látja, hogy igyekszem – és fejlődöm. Azokat a mozdulatokat, amikkel még az elején kezdtünk, már tökéletesen végre tudom hajtani. A többi is egész jól megy, bár még lehet rajtuk mit csiszolni. Már a tanár is kezd bízni abban, hogy nem hiába foglalkozik velem ennyit. Ezzel kettőre bővült támogatóim száma. A társulatból sajnos még mindig nincsenek barátaim. Eddig nem zavart annyira, de most, hogy túléltem az első hónapot, nincs kivel megünnepelni. Fantommal ugyanis eszem ágában sincs ünnepelni. Talán még átmegyek egy fél órára Sarah-hoz... Remélem, még nincs túl késő hozzá.

2. hónap, 2. nap

Tegnap szerencsém volt. Sarah szívesen ünnepelt velem. Gratulált, hiszen tapasztalatai szerint a legtöbben az első hónapban adják fel, hogy artisták legyenek, méghozzá a hirtelen nyakukba szakadt rengeteg munkától. Meg tudom érteni. Ha az első nap nem nyűgöz le annyira a trapéz látványa, nem lebegne azóta célként a szemem előtt, és én is már rég összecsomagoltam volna. Már nem tudom egy kezemen összeszámolni azokat az alkalmakat, amikor csakis ez adott erőt a folytatásra. Ma egy kicsit rövidre sikerült az órám, mert a többiek az esti előadásra készültek, és csak zavartak volna. De azért nekiveselkedtem az ugróasztalnak. Hirtelen elfogott a szerepelni akarás, így legfeljebb két hónapot adok magamnak az asztal kitanulására. Minél előbb fel akarok jutni a trapézra, egyelőre még mindig ez az elsőszámú célom. Utána jöhet a szereplés. Ha pedig már azon munkálkodom, elkezdhetem tervezni, mit akarok utána. Az előadást természetesen megnéztem a színfalak mögül. Csodálatos volt. Egyetlen szépséghibát találtam a közönségben: a szüleim, akik szintén nagy rajongói a színpadnak, ott ültek a második sorban. Nem tudják, hogy itt vagyok. Azt mondtam nekik, hogy egy továbbképzési kurzusra megyek, úgy könnyebben találok munkát. Ha megtudnák, hogy itt kötöttem ki... Amíg ilyen gyenge helyem van a társulatban, semmiképp nem tudhatják meg. Azt nem élném túl...

2. hónap, 5. nap

Most aztán nagy bajban vagyok! Egy másik lány a társulatból kihívott egy párbajra az ugróasztalon. Ráadásul sok időm sincs felkészülni rá. Kalos tényleg tárgyalni ment valahová, de azt mondják, két hét múlva visszajön. Az a lány pedig éppen előtte akar legyőzni. Ez egy enyhe célzás arra, hogy ha vesztek, lehet csomagolni. A visszautasítás kegyes lehetősége pedig sajnos nem adatott meg számomra. Most egyetlen lehetőségem, hogy beleadok minden tőlem telhetőt. És talán még a tanárt is megkérem, hogy szóljon néhány jó szót Kalosnak az érdekemben. Ha már idáig eljutottam, nem akarok éppen most kiszállni. A bennmaradás most még a trapéznál is fontosabb.

2. hónap, 6. nap

A tanárom meglepve fogadta a kérésemet. Mikor végül elmondtam neki mindent, már újra biztatóan veregette meg a vállamat. Az a másik lány szintén a társulat leggyengébb tagjai közé tartozik, így talán anélkül is bent maradhatok, hogy Kalosszal beszélni kellene. De hiába ő az egyik leggyengébb, még így is utol kell érnem. Ami Fantomot illeti, ő megmakacsolta magát. Megsértődött, hogy legutóbb nem hittem a jóslatában, pedig másnap azonnal bocsánatot kértem tőle, amint igaznak bizonyult. Most nagyon jó lenne tudni, hogy van-e esélyem a párbajon. Na mindegy. Amíg nem hajlandó találgatásokba bocsátkozni, úgy veszem, hogy van. Csak nehogy az ellenkezője következzen be!

2. hónap, 10. nap

Napjaim mostanában a szokásosnál is keményebb edzéssel telnek. Szükségem is lesz rá, hogy versenyben maradhassak. Nem kergetek vágyálmokat, nem hiszek abban, hogy most ragyogó győzelmet aratok és mindenki megkedvel majd. Ha sikerül győznöm, az is rendkívül szoros lesz, és az is biztos, hogy továbbra is lesznek olyanok, akik szerint csak szerencsém volt. Nem, mintha nem jönne jól a kezdők szerencséje, azt is tudom, hogy csak az most nem lesz elég.

2. hónap, 18. nap

Kalos visszajött a tárgyalásokról. Úgy izgulok... Holnap kell megküzdenem azzal a másik lánnyal. Mivel őt nem láttam edzeni, csak reménykedni tudok, hogy megfelelően felkészültem az összecsapásra. Szó mi szó, igencsak fárasztó két héten vagyok túl, szeretném kipihenni magam. Gyorsan le is zuhanyozok... Végre találtam egy jó módszert Fantom távoltartására: be kell kötni a szemét, gúsba kötni az egész testét, majd fellógatni valahova. Be is ütöttem egy szöget a fürdőszoba ajtajának szemöldökfájába... Ki tudja, hátha lakik majd még ebben a szobában valaki, aki látja Fantomot...

2. hónap, 19. nap

Ez nem igaz! Ennél nagyobb bajba nem is kerülhettem volna. Ma sor került arra a párbajra. Először az ellenfelem kezdett hozzá a bemutatójához. Elég sok hiba volt benne, de mind egészen apró, gyakorlatlan szem számára szinte láthatatlanok. Én ellenben majdnem egész végig hibátlanul szerepeltem, csak az utolsó ugrást szúrtam el, azt viszont nagyon. Hátra estem, nem talpra. Kalos azt mondta, csak holnap fog határozni, de én lassan hozzá is kezdek a csomagoláshoz. Szinte kizárt, hogy itt maradhatok. Kár, hogy a fellépésig nem jutottam el... sőt, még a trapézig sem. Most először viszont valahogy örülök neki, hogy Fantom itt van. Ő is próbál vigasztalni, hogy talán még nincs veszve minden. Kedves tőle, de most tényleg tökéletesen meg vagyok győződve róla, hogy téved.

2. hónap, 20. nap

Ezt tényleg nem hiszem el! Fantomnak már megint igaza volt! Ma többen is elismerően jöttek oda hozzám gratulálni. Kalos már reggel kihirdette, hogy bent maradhatok a társulatban. Kiszúrta a másik lány hibáit a bemutatójában, és döntetlennek ítélte az összecsapásunkat. Ellenfelemmel is sikerült kibékülnöm. A többiek elismerik, hogy az utolsó ugrásomig hibátlanul teljesítettem. Ki gondolta volna, hogy hirtelen így megugrik a támogatóim száma akár egy döntetlentől is? Ráadásul a testem már elég hajlékonnyá vált az ugróasztalon töltött idő alatt, így lassan a trapézra is felmehetek. Végre! A többiekkel csaptunk egy egész délutánra szóló bulit annak örömére, hogy maradhatok. Még szerencse, hogy csak gyümölcslevet hoztak...egyszer ittam alkoholt egész életemben, azóta hallani sem akarok róla.

2. hónap, 25. nap

Azért mégsem az összes társulattag lett lenyűgözve az előadásomtól. Amikor a trapézhoz közelítettem az edzőteremben, láttam még néhány artistát, akik még mindig lenézően néztek rám. De ez már nekem is kellemes meglepetés: olyan, mintha a trapéz mindig is otthonos terep lett volna számomra. Elképesztő, mennyire érzem azt a rudat! Mintha egész életemben ezt csináltam volna! Ezekre az óráimra már új barátaim is gyakran ellátogatnak, mert kíváncsiak rá, hogyan tudtam ilyen gyorsan felkapaszkodni. Álmélkodva figyelik, milyen keményen dolgozok, a trapézon nyújtott teljesítményemet látva pedig nem akarják elhinni, hogy most először vagyok a magasban. Meg tudom érteni őket. Én sem hittem volna, hogy ennyire jól megy. Tehát a trapézra már feljutottam. Most pedig elkezdek munkálkodni azon, hogy szerepelhessek valamelyik műsorban. Bár az is igaz, hogy még fogalmam sincs, mit akarok utána csinálni. Majd elválik...

3. hónap, 4. nap

Apám valaha azt mondta, ami csak úgy ösztönösen jön, az ritkán jó. Nos, én erre most rácáfolok. A trapézon az agyam valahogy csak annyira működik, hogy felfogom, mit várnak el tőlem, a kivitelezés már nem az akaratomon múlik. Ma nagyon elkezdett érdekelni, meddig mehetek el, így mikor a tanár nem nézett oda, csak kíváncsiságból megpróbáltam behunyt szemmel ugrani. Ennek az lett a vége, hogy amikor kinyitottam a szemem, fejjel lefelé lengtem, miközben egyik lábam be volt akasztva a trapézba. Elég ijesztő látványt nyújthattam, mert az éppen érkező barátaim egymás után sikoltottak fel, amint megláttak. Odafönt valahogy más ember vagyok – és az igazat megvallva, nagyon is élvezem.

3. hónap, 10. nap

A helyzetem kezd egyre jobbá válni. Kalos betett engem is a következő előadásba. Éppen ezért még több időt töltök el az edzőteremben. Már alig várom, hogy végre szerepelhessek... Nagyon izgatott vagyok. Csakhogy utána meg el kell kezdenem gondolkodni a következő célomon. Még mindig nem tudom, mi legyen az... Talán főszerep? Vagy a legjobb artista-cím a társulatban? Esetleg máris a világraszóló hírnév? Olyan nehéz választani... Igaz, az előadás után is ráérnék ezen töprengeni. Érdekes: ha sikerül öntudatomnál maradnom és megpróbálom ellenőrizni, mit csináltatnak velem az ösztöneim a magasban, nem tudok olyan bravúros mutatványokat végrehajtani. Sőt, van, hogy csak egy hajszálon múlik, hogy elérjem a rudat. Ezek nélkül az ösztönök nélkül talán semmire sem mennék?

3. hónap, 15. nap

Ne! Csak ezt ne! Most, hogy egy előadásban fogok szerepelni, a különórák háttérbe szorultak. Így mindenki láthatta, mekkorát rontok. Fogalmam sincs, mi történt. Egyszerűen kicsúszott a rúd a kezemből. Cserben hagytak volna az ösztöneim? Pedig most rájöttem, mennyire függök tőlük. Nélkülük egy kis senki vagyok. A rontás után azonnal eljöttem az edzőteremből. A többiek próbáltak visszahívni, azt mondták, mindenki ront néha-néha, ők egyenesen csodálkoztak, hogy velem eddig nem történt meg. De ezt ők nem érthetik. Ha tényleg ez a belső hang némult el a fejemben, újra próbálkozni teljesen felesleges lenne. Így nem léphetek fel. Holnap első dolgom lesz beszélni Kalosszal. Pedig minden olyan jól alakult, most nem kéne egy csapásra rosszra fordulnia a dolgoknak.

3. hónap, 16. nap

Ma beszéltem Kalosszal. Ő tiszteletben tartja a döntésemet, kivett a műsorból. Azért sajnálom. Viszont lehet, hogy ezzel a karrierem is derékba tört. Nem merek visszamenni a trapézra. Egyszerűen nem megy. Amint fellépek az emelvényre, egész testemben remegni kezdek. Fantom pedig eltűnt. Most, hogy végre kezdtem megszokni, hogy állandóan megpróbál leskelődni, hogy állandóan szemrehányóan nézi, ahogy vezetem a naplómat, hirtelen nem látom sehol. Bár az is előfordulhat, hogy átment valamelyik másik szobába, és egy másik lányt zaklat a társulatból. Sosem lehet az ilyen kéjenceknél tudni...

3. hónap, 22. nap

Egyre kevésbé bírom. Mióta kiszálltam az előadásból, jóformán senki se hagy békén. Az igazságot egész biztosan nem értenék meg, ezért már kezdek belefáradni, hogy hiába mondom: „A háló ellenére nem érkeztem le túl jól, és meghúzódott a bal karom.” Még mindig próbálok odamenni a trapézhoz, amikor senki más nincs ott, de minden alkalommal elfog a rettegés. Tartok tőle, hogy a helyzetem már reménytelen. Lehet, hogy itt kéne hagynom az egész színpadot. Nehéz lesz! Nagyon megszerettem ezt a helyet. De jelen állapotomban csak a terhükre lennék. Fantom sem került még elő. Egyre inkább hiányzik a kis fickó, még ha a legkibírhatatlanabb alak is, akit ismerek.

3. hónap, 24. nap

Ma végre rá tudtam venni magam, hogy újra felkeressem Kalost, és megmondjam neki: kilépek a társulatból. Sajnálta, hogy elmegyek, de rábólintott. Hát még én hogy sajnáltam! Felajánlotta, hogy bármikor visszajöhetek, ha meggondolom magam. Kedves tőle, de nem hiszem, hogy élni fogok a lehetőséggel. Éjszaka akarok majd elindulni, titokban, hogy ne kelljen a többieknek magyarázkodnom. Gyűlölök magyarázkodni. Már becsomagoltam, és a szobát is majdnem ugyanúgy hagyom itt, ahogy megkaptam. De a szöget azért ott hagyom a fürdőszobaajtónál...

[...]

4. év, 5. hónap, 13. nap

Azóta nem nagyon találom a helyem, amióta eljöttem a társulattól. Kalosszal azóta is tartjuk a kapcsolatot, érdekel, milyen lett az élet nélkülem. Mostanában sokat beszél a legújabb felfedezettjéről, egy Sora Naegino nevű lányról. Elméletileg ugyanolyan céltudatos, mint én voltam, ráadásul azt mondják, látja Fantomot – és az én szögemre akasztja fel zuhanyzás előtt. Csak remélni tudom, hogy ő nem esik az én hibámba.