A keleti országok egyik legfőbb szimbóluma, a végzet vörös fonala. Eleinte a kínaiak használták, de később Japánban is elterjedt. Az istenek egy emberek számára láthatatlan vörös fonallal köti össze annak a nőnek és férfinak a kisujját, akiknek az a sorsuk, hogy az életüket összekössék.
“A láthatatlan vörös fonál azokat köti össze,
kiknek végzetében van megírva, hogy találkozzanak
függetlenül időtől, tértől és minden egyéb körülménytől.
A fonal megnyúlhat vagy összekuszálódhat,
De elszakadni sosem fog.”
-tartja a kínai hiedelem.
A fonalról szól még egy történet:
Egy éjjel egy fiatal fiú sétált hazafelé, mikor a holdfényben meglátta Yue Xia Lao-t. A férfi elmagyarázta a fiúnak, hogy azzal a lánnyal akit később feleségül fog venni, összekötötte a kezét egy vörös fonallal. Ezután Yue Xia Lao bemutatta az említett lányt. A fiú révén, hogy még fiatal volt és nem akart megházasodni, egy követ dobott a lány felé majd elmenekült. Évekkel később, mikorra a fiúból férfi vált, a szülei házasságra kényszerítették. Az esküvő napján a mennyasszony arcát elfedő leplet viselve várta őt a hálószobában. Mikor a lepel lehullt, a férfi úgy vélte, hogy a világ legszebb nőjét látja maga előtt. Egyedül azt tartotta különösnek, hogy a lány szemöldökénél egy dísz tündökölt. Meg is kérdezte, hogy miért van ott, mire a lány azt felelte, hogy mikor még kicsi volt, egy fiú megdobta egy kővel ami sebhelyet okozott a szemöldöke felett. Azért hordja a díszt, hogy ezt elrejtse. A nő tehát ugyan az a lány volt, akit Yue Xia Lao mutatott be a fiúnak évekkel ezelőtt és akivel a végzet vörös fonala mindvégig összekötötte.
(A vörös fonál nem csak ebben az animében jelent meg, ezen kívül még rengeteg helyen. Pl.: Nana)
|