A zarándokoknak két különböző fajtájuk van, akiket gyakran összekevernek. Vannak, akik hosszú útjuk során bejárják az ország összes főbb templomát és szent helyét, és vannak, akik egy konkrét hely meglátogatását tűzik ki célul.
A zarándoklat szót elsősorban az első típusra szokták alkalmazni. Remek üzleti lehetőségeket láttak ezekben az emberekben, de ehhez is idő kellett, hogy észrevegyék. Különböző tárgyaik vannak a zarándokoknak. A legjellegzetesebb ruhadarabjaik egy kalap, füzérek, amulettek, botok, címkék és hasonlók.
Útjaik során bélyegeket szoktak gyűjtögetni, amit egy különleges könybe helyeznek. A szentélyekben találhatnak bélyegeket. Ezeknek az embereknek valószínüleg rengeteg tekercsük, papiruszuk van az otthonukban. A tekercsek színe jelezheti azt is, hogy a zarándok kezdő-e vagy veterán. Fehér: nagyon kezdő, piros: kezdő, ezüst: haladó, arany: szinte profi.
Zarándokhelyek:
Japánban is főképpen szent hegyek vonzzák a zarándokokat, sok esetben ezek a hegyek kapcsolatban állnak valamilyen neves buddhista személyiséggel. Például a Singon-felekezet Japánba ültetőjének, Koubou mesternek sírja a Kouya hegyen igen kedvelt zarándokhely. Ezen a hegyen több száz pagoda épült, és a zarándokok az ősrégi, hatalmas japán fenyőkkel és régi sírokkal szegélyezett zarándokúton haladva érkeznek el Koubou sírjának szentélyéhez. A zarándoklat vezetője itt elmondja, hogy most érkeztek el útjuk céljához: itt nyugszik a mester, aki voltaképpen nem is halt meg igazán, hanem a Nirvána békéjében szemlélődve nyugszik. A zarándokok megilletődve hallgatják a magyarázatot, és kezüket összetéve imádkoznak.
Egy másik kedvelt zarándokhely a Minobu hegy, ahol a 13. századbeli buddhista szent, Nichiren szeretett tartózkodni. A Tokió közelében levő Chichubu hegyeiben épült szentélyek és a Sikoku szigetének kúpszerű hegyein sorakozó szentélyek szintén különösen kedvelt zarándokhelyek.
Zarándokok az Inuyashában:
Az Inuyasha animében is rengeteg zarándokkal találkozhatunk. A kép is mutatja a jellegzetes öltözéket. A fejükön lehet látni a szalmakalapot és a speciális öltözetet is láthatjuk. Ez a két zarándok éppen Kikyou-samat látták meg, mikor egyszerű halandók nem láthatják őt. (Azt hitték, hogy egy szellem ,ezért elmenekültek.)
|