Naoki a fürdőből jött ki, és mondta Kotokonak, hogy szabad a fürdő. A lány kérdőre vonta a fiút, az aznap történtek miatt. Hogy mégis ki az a lány (Matsumoto Yuuko), Naoki meg féltékennyé tette őt, hisz elmondta róla, hogy nagyon szép, intelligens valamint 5. lett az országos próbavizsgán. Ekkor mondta, hogy egyébként meg nem úgy volt, hogy el akarja a fiút felejteni a lány, Kotoko zavarba jött, mikor mondta, hogy már csókoloztak. A fiú közelebb ment hozzá és odahajolt, a lány rögtön továbbgondolt és már tartotta a száját a következő csókhoz. A fiú kinevette és elment..^^"""
|