Az amerikai vezetés a szovjet expanziós törekvéseket akarta megakadályozni a hirosimai atombomba ledobásával és ezzel emberiség elleni bűntettet követett el. Hirosima hatvanadik évfordulóján felidézzük, hogy bár az amerikai tábornokok a bevetést katonailag szükségtelennek ítélték, a politikai vezetés presztízskérdést kreált az atombombából: az ellenfelek lenyűgözése fontosabbnak bizonyult.

Japán már a megadásra készült, de az amerikai vezetés elhallgatta

New Scientist cikke szerint Hiroshima és Nagaszaki amerikai bombázása nem a második világháború lezárását, hanem a hidegháború folytatását jelentette. A hivatalos amerikai történetírás úgy értékeli, hogy Japán költséges invázió nélküli megadásra kényszerítése miatt dobták az atombombát Hiroshimára 1945. augusztus 6-án, míg egy másikat három nappal később Nagaszakira.
Két történész, Peter Kuznick és Mark Selden szerint szovjet, amerikai és japán levéltári források alapján világos, hogy Harry Truman amerikai elnök a szovjet expanziós törekvések megakadályozása miatt vetette be a bombát.

Peter Kuznick, a washingtoni Amerikai Egyetem Nukleáris Tanulmányok Intézetének igazgatója szerint "Nem egyszerűen háborús bűnről, hanem emberiség ellenes bűntényről van szó."

Hiroshima után Japán a kezdődő szovjet invázió után megadta magát. A kapitulációnak - állítják a történészek - nem maga a bombázás, hanem a szovjet invázió volt a kiváltó oka. Ezt igazolja, hogy Walter Brown, James Byrnes külügyminiszter helyettesének beszámolója szerint, Truman három nappal a bombázás előtt még megerősítette a békés megegyezés érdekében Japánnal folytatott tárgyalások szükségességét. Douglas McArthur és Dwight Eisenhower tábornokok katonailag teljesen feleslegesnek tartották a bomba bevetését.

A Szovjetúnió elrettentése azonban végül fontosabb politikai célnak bizonyult, mint a japán hadszíntéren a háború lezárása.
Truman aggodalmát persze erősítette, hogy a bomba bevetésének elhalasztása esetén fölösleges pénzkidobással vádolják meg a nukleáris bombák kifejlesztését kitűző Manhattan-projekt érdekeltjei.
A Kuznick és Selden új tézisével szembeszálló brit Lawrence Freedman szerint Truman döntése az adott körülmények között érthető lépés volt. Bár hozzátette, az utótörténet fényében a bombázást nyilván nem lehetett volna katonlailag sem igazolni.
1,2 kilométeres sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé

A fegyver hatásának demonstrálása már a Szovjetuniónak is szólt, a hidegháborús hatalmi játszmáknak is része volt, bár az amerikai atommonopólium sem tartott sokáig.
Szokták azt is állítani, hogy a két bomba robbanásának iszonyatos hatása óvatosságra kényszerítette a politikusokat, és ezzel mintegy megmentette a világot az atomháború rémétől. Bizonyos azonban, hogy az emberiség 1945. augusztus 6-án reggel negyed kilenckor egy új korszakba lépett. E napot 1978-ban A nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapjává nyilvánították örök emlékeztetőül.

1945. augusztus 6-án reggel fél nyolckor három amerikai repülőgép tűnt fel a japán nagyváros, Hirosima fölött. A légiriadókba belefáradt, a menekültekkel 400 ezresre duzzadt lakosság ügyet sem vetett a gépekre, amelyek közül a B-29 típusú Enola Gay bombázó alacsonyabbra ereszkedett, és "valamilyen tárgyat" dobott le.
8 óra után 15 perccel és 17 másodperccel a város fölött vakító kékesfehér fény lobbant, majd mennydörgés következett és az azóta elhíresült gombafelhő szökött az ég felé: 600 méter magasságban felrobbant a Little Boynak elnevezett, 17 ezer tonna TNT-vel egyenlő hatású első atombomba.
A robbanás körzetében 1,2 kilométeres sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé, az áldozatok pontos számát soha nem fogjuk megtudni. Csak becslések léteznek: a hirosimai emlékművön 61 ezer 443 név szerepel, élelmiszerjegyét 78 150 ember nem váltotta be soha többé, az amerikai felderítés 139 ezerre tette számukat. Az áldozatok többségének halálát nem maga a robbanás okozta, hanem az azt követő tűzvész, omlás és pánik. Sokan csak napokkal később, a hőhatás, a lökéshullámok vagy a radioaktív sugárzás következtében, elképzelhetetlen kínok közt vesztették életüket.
Sugárfertőzés okozta károsodások pontos természete ma sem ismert, de addig ismeretlen betegségek tűntek fel, a mai napig szedi áldozatait a leukémia, a "hirosimai rák", még ma is gyermekek születnek genetikai torzulásokkal. A hirosimai ipari létesítmények ellenben szinte érintetlenek maradtak, és a hadiüzemek dolgozóinak jelentős része túlélte a robbanást.

Hirosima óta hat évtized telt el, de a vita azóta sem csillapodott: szükség volt-e Hirosimában, de főként két nappal később Nagaszakiban a atombomba bevetésére, és milyen hátsó szándékok vezették Truman elnököt a támadás elrendelésekor.
Sokan vélik úgy, hogy a robbantás hadászatilag indokolatlan volt, mivel a japánok már a megadás gondolatával foglalkoztak; az amerikai katonai és politikai vezetés főleg a lakott területre gyakorolt hatást akarta látni, és már a háború utáni erőviszonyokat akarta alakítani. Mások szerint viszont súlyos véráldozatokat követelő hadműveleteket előztek meg, hiszen az egyetlen japán terület, Okinava szigetének elfoglalása két hónapot és 12 ezer amerikai katona életét követelte: ezek az iszonyatos veszteségek hozzájárultak ahhoz, hogy a megadást továbbra is elutasító Japán ellen bevessék az új fegyvert. (Mellesleg még maga a robbantás sem hatott - legalábbis a katonai vezetésre nem.)