Ezt a legendát akkor hallhattuk, mikor Tamaki, Mahiro és Takuma a raktárban voltak és a Tamayori hercegnő, pecsétek és a Shugogo ház után kutattak. Ekkor mintha valami megszállta volna a lányt és el kezdett mesélni. "A világegyetem kezdetén mindössze egy isten volt a mennyben. Amenominakanushi. A világegyetem szétosztásakor mindössze egy isten volt a mennyben. Amenominakanushi. Az uralkodó isten, az egyetlen isten, a mindenség kezdetének istene. De amint megjelent, el is tűnt. Az istenek korában az istenek őrizték a mindenség erejének kardját és a konfliktus folytatódott. Egy végnélküli csatában egy fegyverszünet lett javasolva, és az isten tiszta lánya lett a kard tulajdonosa. A lány vérével kötődött tulajdonosához, és elzárta annak hatalmát örökre. Ő volt a Tamayori hercegnő. Aztán valami oknál fogva, a kard ereje felszabadult. Az a hatalom széthasította a földet és a mennyet is. Minden sötétségbe borult...és a fény eltűnt. Azt gondolták az állípot továbbra is megmaradna több ezer évre..." Nos ez volna az a legenda.. Számomra kicsit befejezetlennek tűnik, de lehet, hogy csak ez bennem fogalmazódott csak meg.
|