Tamaki a nagymamájához megy, mikor elbóbiskolt, de szerencséjére még időben észrevette, hogy le kell szállnia a Kifumura megállóban, az utolsó megállóban. Megnézte az óráját és megállapította, hogy korán érkezett, ezért kitalálta, hogy akkor odasétál a nagyijához. Na igen, eddig minden szép és jó, de ekkor összefutott egy fehér kis izével(kis isten) amit nagyon ijesztőnek vélt előszőr, de utána már aranyos volt. A kisisten hirtelen elment, minden sötét lett, mert ekkor megjelentek a vízbe őlt istenek, akik meg akarták támadni a lányt. Szerencséjére időben érkezett Takuma, aki megmentette őt egy ráolvasással.
"Az ég, az atyám
a föld, az anyám,
ebben az országban.
Nyilas, a nagy göncöl
három talapzat, ékköves lány,
keleti kék sárkány, nyugati fehér tigris,
déli főnix, északi fekete teknős, segítsetek nekem!
Siess, Tathata Parancsa!"
|