A könyvtárban szokta Yukari tölteni a vasárnapjait. Most is ugyanígy volt, csak most leült George ugyanahhoz az asztalhoz, ahol a lány is ült és a selyemről olvasott egy könyvet. Vagyis legalább úgy tett, később pedig kiderült, hogy inkább csak a képek érdekelték, mert nem érti a szakkifejezéseket. George kiment a könyvtár udvarára és ledőlt egy fa alá, úgy hogy azt a lány nem vette észre. MIkor végzett a tanulással észrevette, hogy nincs ott a fiú, ezért belegondolt, hogy azért elköszönhetett volna tőle. Nos mindezután meglátta a fa alatt és odament hozzá, hogy nem akar-e vele enni. Mire ő természetesen igent mondott. Nos ekkor el kezdtek beszélgetni. Főként a lányról volt szó, de mikor ő észrevette, hogy csak magáról beszélt, elszégyelte magát és bocsánatot kért. Mire a srác meg csak mondta neki, hogy nem butaság amit mond, hisz az életéről van szó, mindent mondjon el magáról, mert ő tényleg meghallgatja őt.
|