A Kaleido színpadnak több színpada és helyszíne is van, amit a fellépők tudnak használni. Maga a színpad egy afféle mólóra van építve a víz fölé. Ez azért is különleges, mert ilyet ritkán látni vagy ilyen még nem is létezik a világon, csak a Kaleido színpad. Már ezért is megérte elmenni oda.
Már a kapu is fel tudja kelteni az ember érdeklődését, hisz mellette egy nagy gömbüvegben forog egy kétoldalú plakát az akkori előadás sztárképeivel. Nagyon szépen ki van dolgozva és egyszeráen gyönyörű.
A belső színpadon játszódik a legtöbb jelenet, ennek még a tetjét is ki lehet nyitni (lsd. Legendás manőver). Ez egy kör alakú helyiség, ami nagyon jól van kitalálva, hisz a nézőtér körülötte van, azaz minden pontból láthatják az előadást a nézők.
A színpadnak természetesen van öltözője is, ahol az akrobaták, bűvészek, artisták készülnek fel az előadásra. Itt öltözködnek, lazítanak, relaxálnak, sminkelnek és koncentrálnak a közeledő fellépésre. Ezt a helyet még irodának is nevezhetnénk, hisz mondjuk mikor Mia volt a történet írója, akkor itt tárgyalták meg a történet részleteit.
Van még egy víziszínpad is, ahol eddig egy előadást láthattunk, a kis hableányt, de itt volt Sora kiképzése is, amit Leon felügyelt. Ez gyakorlatilag egy nagy medence, ami köré épült a nézőtér.
A színpadnak van még edzőterme, konditerme, gyakorlóterme, baletterem stb. Valamint még egy szálláshely is járul hozzá, ahol azok laknak, akik nagyon messziről járnának be a színpadhoz, ilyen pl Sora.
|